Szinte minden vallásnál találkozhatunk különböző virág szimbólumokkal és ábrázolásokkal, aminek oka, hogy ezek a virágok gyakran a piszokból, sárból emelkednek ki és mégis tiszták tudnak maradni, ezzel fejezve ki a vallás lényegét. A buddhizmus meghatározó virágszimbóluma a lótusz, ami képes reggelente a sötét, sáros vízből tökéletesen tisztán újjászületni, éppen ezért a lótuszvirág a tisztaságot, a spirituális ébredést és a hűséget jelképezi.

Ahogy a virág a sötét, iszappal szennyezett vízből kiemeli gyönyörű virágát és ellenállhatatlan szépségével hódít, úgy emelkedhet ki az ember a világ sötétjéből egy új gondolkodási szintre és életmódba. Ezért ez a virág az újjászületés szimbóluma, a szellem növekedését és megtisztulását és egyben a hitet jelképezi. Megmutatja, hogy a sötét, problémákkal terhes világból és a legreménytelenebb környezetből is ki lehet emelkedni és megteremteni saját magunkban a harmóniát és békét.  

A Buddhizmusban a lótusz az alábbi erényeket képviseli:

• Türelem
• Tisztaság
• Miszticizmus
• Közvetlen spirituális kapcsolat
• A vágytól való mentesség
• Felvilágosodás

A lótuszvirág növekedésének a stádiuma a megvilágosodás fázisára utal: a zárt virág vagy bimbó azt az időpontot szimbolizálja, amikor egy buddhista megtalálja a megvilágosodáshoz vezető utat míg a teljesen nyitott virág a megvilágosodás jelképe. Éppen ezért a Buddhákat és a Bódhiszattvákat gyakran ábrázolják egy nyitott lótuszvirágon ülve vagy állva.

A lótusz nyolc szirma reprezentálja a Nemes Nyolcrétű Ösvényt, ami Buddha egyik legfontosabb tanítása. Ezt az utat követve jutunk el önmagunk ébredéséhez, és aminek tényezői:

1. Helyes szemlélet
2. Helyes szándék
3. Helyes beszéd
4. Helyes cselekvés
5. Helyes életmód
6. Helyes erőfeszítés
7. Helyes éberség
8. Helyes elmélyedés

A lótuszvirágot különböző színekkel ábrázolják és minden egyes színnek más-más jelentése van:

Kék lótusz: a szellem győzelmét, a bölcsességet és a józan észt szimbolizálja. A buddhista művészetben mindig félig nyitottnak ábrázolják, soha nem látszik a központja, ami azt jelenti, hogy folyamatosan törekedni kell a tanulásra, a bölcsesség megszerzésére a megvilágosodás elérése érdekében.

Fehér lótusz: a szellemi tisztaság állapotát és a lelki tökéletességet szimbolizálja, továbbá a buddhák szívét és az emberi természet akadályainak legyőzősét.

Lila lótusz: a miszticizmust és spiritualitást képviseli. Nyitott virágként és bimbóként is ábrázolják.

Rózsaszín lótusz: ez a legfőbb lótusz és Buddha igazi lótuszának számít, magát Buddhát, az Ő történetét és legendáit szimbolizálja.

Vörös lótusz:  a szívhez kapcsolódik, a szeretetet, a szív kötődéseit és az együttérzést szimbolizálja. Általában nyitott virágként ábrázolják, ami a nyitott és szeretettel töltött szívet szimbolizálja.

Arany lótusz: a teljes és totális megvilágosodás szimbóluma.

https://www.youtube.com/watch?v=_E3IeW0vpAs

https://www.youtube.com/watch?time_continue=78&v=JbeRRAvaEOw

A mandala hatalma évszázadok óta ismert a keleti kultúrákban. A kozmosz rendkívül összetett térképének tekintették. A mandala szimbolikus szellemi kép, amely meditálva mély belső átalakulást eredményezhet.

A mandala eredője a középpont, ami egy pont. Ez egy szimbólum, ami láthatóan mentes a dimenzióktól. Egy olyan gyűjtőpont, ami bevonja a külső energiákat és hagyja, hogy a saját energiái kibontakozzanak, így reprezentálva a külső és belső tereket.

A pont a mandala létrehozása során használt vonalak eredője, amelyek különböző geometriai formákat hoznak létre. A kör a dinamikus tudást, a külső négyzet a fizikai világot jelképezi. A középső terület az istenségek lakóhelye.

Mielőtt valaki elnyeri az engedélyt, hogy egy mandalán dolgozhasson, hosszú utat kell bejárnia. Ennek során memorizálnia kell a szimbólumokat, azok kombinációit és lehetséges elhelyezkedését és meg kell szereznie azt a technikai tudást, ami elengedhetetlen a mandalák létrehozásához. Meg kell tanulnia továbbá, hogy az egyes szimbólumoknak mi a filozófiai és spirituális tartalmuk és azokat hogyan lehet alkalmazni a mandala létrehozása során. Fontos megjegyezni, hogy a mandala kifejezetten a szentírások szövegein alapul. A mandala létrehozásának művészete nagyon komplex, az ehhez kötődő ismeretek megtanulása éveket vesz igénybe. Ennek nem csak a technikai tudás megszerzése az oka, de a megfelelő figyelem és koncentráció megtanulása is, hiszen a mandala által a festő Buddha tanításait közvetíti. Mivel a mandala tartalmazza a Buddha által a megvilágosodás elérése érdekében adott utasításokat, így a készítőjének törekednie kell a motiváció tisztaságára és a tökéletesség elérésére munkája során.

A mandala festése nem csak művészi tevékenység, de egy fajta istentisztelet egyben, létrehozása során a buddhizmus legmélyebb intuíciói kristályosodnak ki és szellemi művészetként tükröződnek vissza a létrehozott alkotáson. A mandala formatervezése biztosítja a térbeli élmények folytonosságát, egyben megmutatja, hogy a koncepció megelőzi a formát.

Nem csak a forma döntő fontosságú a mandala festés során, de az alkalmazott színek is. A mandala festés során alkalmazott öt alapszín a fehér, sárga, piros, zöld és sötétkék. Mindegyik szín az öt transzcendentális Buddhának az egyike, az emberi természet öt téveszméjével társítva. Ezek a téveszmék elhomályosítják valódi természetünket, de a meditáció segítségével ezek az öt Buddha bölcsességévé válhatnak:

• Fehér - Vairocana: A tudatlanság téveszméje a valóság bölcsességévé válik.
• Sárga - Ratnasambhava: A büszkeség csalódása az egyenlőség bölcsességévé válik.
• Vörös - Amitabha: A kötődés csalódása a megkülönböztetés bölcsességévé válik.
• Zöld - Amoghasiddhi: A féltékenység megtévesztése a megvalósítás bölcsességévé válik.
• Kék - Akshobhya: A harag megtévesztése a bölcsesség tükrévé válik.

Azonban a mandalák nem csak ezt az öt alapszínt használják, jóval szélesebb a felhasználható színek skálája, amelyeknek önmagukban is megvan a saját jelentésük.

- Fehér: megkönnyebbülés, tökéletesedés, együttérzés, nyugalom.

- Fekete: titok, megérzés, belátás, újjászületés.

- Szürke: lelki gyógyulás, szelídség, szeretet, hűség.

- Sárga: barátságosság, fogékonyság, természet, intelligencia.

- Kék: elégedettség, ellazulás, harmónia,béke,jó egészség

- Tűzpiros: rettenthetetlenség, hatalom, változás, szerelem.

- Bíbor: emberszeretet, idealizmus, bölcsesség.

- Rózsaszín: érzékenység, a "belső" gyógyulása, egyetemes gyógyulás.

- Narancs: önkontroll, vitalitás, becsvágy, megérzés.

- Zöld: növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás, nyugalom.

- Barna: földközelség, stabilitás, tudatos kötődés a környezethez.

- Ezüst: érzékfölötti, természetfölötti képességek, áradó érzelmek, jólét.

A mandala koncepció vizualizálása a buddhizmus egyik legjelentősebb tényezője. A mandalákat szent helyeknek tekintik, amelyek a világban való jelenlétükön keresztül emlékeztetnek a világmindenség szentségére. A buddhista úton a mandala célja az emberi szenvedés megszüntetése és a valóság helyes megismerése. A mandala annak eszköze egyben, hogy a meditáló felfedezze, hogy az istenség a saját énen belül lakik.

A különböző típusú mandaláknak megvan a külön jelentésük, mindegyik más-más módon szól a meditálóhoz.

Kalachakra Mandala

A Kalachakra szó az idő kerekét, az idő ciklusait jelenti. Ez a mandala szimbolikus ábrázolása a Kalachakra Tantra számos aspektusának. A Kalachakra Tantra a Tantrák legmagasabb osztályához, az Anuttarayoga Tantrákhoz tartozik, és egy mély buddhista oktatási és gyakorlati rendszer. Három szempontot foglal magában: a külső Kalachakrát, ami a világ környezetét, a napot, a holdat és a bolygók ciklusait szimbolizálja, a belső Kalachakrát ami a világegyetemben élő érző lényeket, a halál és a születés ciklusait szimbolizálja, míg az alternatív Kalachakrát, az egyén által végzett megtisztulás gyakorlatát.

A Kalachakra Mandala szimbolikus ábrázolása és grafikai felépítése eltér más mandaláktól. Ez a Dalai Láma legutolsó filozófiája, amely arra utal, hogy az idő hamar elszáll, nincs kezdő és végpontja. A mandala a sztúpát ábrázolja felülnézetből, ahol a sztúpát körül vevő körök alkotják a kozmoszt, kifejezve ezzel a bölcsességet, az űrt, levegőt, vizet, tüzet és a földet.

A mandala összesen 536 istenséget ábrázol, de láthatunk a külső falakon belül 12 állatot is, amelyek a 12 hónapot szimbolizálják. Minden állat egye-egy 28 szirmú lótuszvirágot visz, amelyeken egy-egy istenség helyezkedik el, a középpontban pedig egy istenségpár látható, amely az újholdat és a teliholdat képviseli.

A központi motívum tökéletes négyzet alakja szimbolizálja a bölcsesség abszolút helyét. Ez a négyszögletes szerkezet négy kidolgozott kapuval rendelkezik. Ez a négy ajtó szimbolizálja a négy határtalan gondolkodás összefogását, nevezetesen a szerető kedvességet, az együttérzést, a szimpátiát és az egyenlőséget.

Buddha szeme mandala

A buddhizmusban kétféle szem van: először a belső szem vagy a bölcsesség szeme, amely a Dharma világát látja, amelyet a Buddha harmadik szemének is neveznek, míg a másikat a külső szemnek nevezik, ezekkel látjuk a külső világot. A belső szem a tantrikus istenségekre jellemző, a végső valóság egységének közvetlen víziója, ami a Buddha szeme szimbólumban egyidejűleg létezik a két külső szemmel, amelyek az emberi lények dualista, relatív világát látják. A  tekergőző vonal a szemek között a szanszkrit 1-es számjegy, amely minden dolgok egységét szimbolizálja.

Om mani padme hum mandala

A tibeti buddhisták úgy vélik, hogy az Om mani padme hum vagy Om mani peme hung mantra ismétlése megidézi az istenségek jóindulatú figyelmét és áldását, valamint az együttérzés megtestesülését segíti. A mantra írott formája ugyan olyan hatással bír, mint a szóbeli forma. Az írott forma egyik legtisztább megjelenési formája a mandala, amely segítséget nyújt még a be nem avatottak számára is elérni egy magasabb minőséget. A mantrát bárki szabadon recitálhatja, nem szükséges hozzá egy buddhista mester előzetes beavatása.

Nagyon egyszerű ismételni ezt a mantrát, de ennek ellenére mély jelentéssel bír. A hat szótag mindegyikének megvan a saját jelentése:

 az Om megtisztít a boldogsághoz és a büszkeséghez való neurotikus ragaszkodástól, amely az istenek világában létezőket sújtja;

 a Ma szótag áldása a nagylelkűség gyakorlásában segít elérni a tökéletességet, a tiszta etika gyakorlásának megvalósítását segíti elő;

 a Ni a türelem (a várakozás) és a türelem (mások elviselése) gyakorlását mozdítja elő;

 a Pe a negyedik szótag a kitartásban segít tökéletesedni;

 a Me a koncentrálásban segít;

 az utolsó hatodik szótag, a Hung a bölcsesség gyakorlásában segít.

A 14. Dalai Láma Tendzin Gyaco szerint az Om szótag, amely az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg. A Mani ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát. A Peme jelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja. Az egyszerűséget a rendszeresség és a bölcsesség osztatlan egységével lehet elérni. Az osztatlanságot az utolsó, Hung szótag szimbolizálja. Tehát az Om Mani Peme Hung hat szótagja azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át.

Hogyan meditáljunk a mandalával?

Amikor meditálásra használsz egy mandalát, olyat válassz, ami nagyon mélyen felkeltette a figyelmedet. A meditáció nagymértékben a koncentráláson alapul, ezért a kiválasztott mandala használata előtt találj egy csendes helyet, ami távol van a zajtól és egyéb zavaró tényezőktől. Próbáld meg feloldódni a körülötted lévő nyugodt légkörben, csendesítsd le az elmédet és lélegezz lassan mélyeket.

1. Helyezkedj el a kiválasztott mandalával szemben. Ülj le kényelmesen egy székre talpadat a padlón tartva vagy egy párnán keresztbe tett lábakkal.

2. Lassan és mélyen lélegezz be rekeszizomból, miközben lecsendesíted és kiüríted az elmédet.

3. Szelíden nézz a mandalára miközben ellazítod a szemedet, úgy hogy a kép lassan elmosódik.

4. Csendesen ülve összpontosíts a képre és hagyd, hogy alakjai, mintái, színei a tudattalan elmében elkezdjenek dolgozni. Ha zavaró gondolatok merülnek fel, hagyd, hogy eltávolodjanak és óvatosan vezesd vissza figyelmedet a mandalára.

5. Ha végeztél a meditációval, akkor lassan vigyed vissza a figyelmedet a környezetedre.

Az első meditációk időtartama legyen legalább 5 perc, ezt próbáld meg fokozatosan 15 percre emelni.

Om mani peme hung

A thangka egy fontos és rendkívül fejlett kifejező eszköz, amelyen keresztül az egész buddhista filozófia megmagyarázható. A thangkákat főleg a buddhista templomokban és kolostorokban használják a meditáció támogatására és erősítésére, de használatuk nem korlátozódik a kolostorokra és templomokra, hiszen tartalmuknál, eszmeiségüknél és kialakításuknál fogva bárhol képesek a meditációhoz segítséget nyújtani.

A thangkák története a korai buddhista festészetig nyúlik vissza, aminek emlékeit ma már csak néhány helyen lehet megtalálni, így az indiai Ajanta barlangokban és a selyemút mellett fekvő Mogao barlangokban, amelyek rendkívül kiterjedt falfestményekkel rendelkeznek. Ezeken a hagyományokon alakult ki a korai tibeti falfestészet, ami a thangka festmények előzményének tekinthető.

Az első thangkák a 11. századból származnak, azonban igazi virágzásuk a buddhizmus 12. századi újjászületése után kezdődik. A korai thangkák már összetettek, de kevésbé, mint mai utódaik.

De mi is valójában a thangka? Fizikai megjelenési szintjén egy bonyolult, összetett háromdimenziós tárgy, amely a következőkből áll: egy kézzel festett vagy hímzett kép, egy textil keret és egy selyemfüggöny, amivel letakarható a kép. Anyaga és előállítása lehetővé teszi, hogy feltekerhető és így könnyen szállítható legyen.

 A thangka egy tibeti szó, amely annyit jelent, hogy „rögzített üzenet”. A thangka üzenetet küld annak, aki ránéz, hiszen minden egyes motívuma, minden egyes részlete mély jelentéssel bír és a buddhista filozófia egyes részeire utal. Éppen ezért történelmileg a thangkákat oktatóeszközként is használták, hogy különböző mesterek, istenségek életét bemutassák.

Hagyományosan az oktatás során a diáktól elvárták, hogy megértse a szútrát és az üresség közvetlen élményét mielőtt rálép a tantrikus ösvényre. A tantrikus istenségek képeit csak az a szellemileg felkészült diák láthatta, aki olyan szintet ért el, hogy a képeket pozitívan és hatékonyan volt képes értelmezni. A függöny tette lehetővé, hogy az oktatás során a megfelelő időpontban láthassa meg a diák a képet. A thankgák esetében a központi kép mellett látható két vörös szabadon lelógó szalag. Ezeket a meditáció során használják, célja szorosabb kapcsolatot teremteni a kép eszmei mondanivalójával, a szalagok megérintésével olyan hatás érhető el, mintha a kezét fognánk a képen látható istenségnek, ezzel közvetlenebb kapcsolatot teremtve és emelve a meditáció minőségét.

 A thangkák anyaga vászonszövet, pamutszövet, vagy selyem. A thangkák kézműves munkával készülnek és elkészítésük az anyag megfelelő előkészítésével kezdődik. Mielőtt a festés megkezdődik, az anyagot a szélein levarrják len fonallal és egy speciális fából készült keretben nyújtják. Ezután kalcit porból és állati ragasztóból főzött folyadékkal kezelik az anyagot, megszárítják, és ezt megismétlik még kétszer. Amikor a harmadik réteg is megszáradt, akkor egy nagy kaviccsal átdörzsölik az anyagot, hogy egyenletes felületet kapjanak és ezután az anyag készen áll a festésre.

A vázlat elkészítéséhez általában szénceruzát használnak és először a központi alak készül el. Ezután vázolják fel a mellékalakokat és a környező tájat. A színezés az utolsó lépés. Ehhez általában nem átlátszó ásványokból és növényekből származó pigmenteket használnak, ami összekeveredik az alapozáshoz használt anyaggal és így a thangka hosszan csillogó marad. Végül, amikor a festmény elkészül és megszárad, akkor egy selyemszegélyre applikálják és ellátják a függönnyel, ami lehetővé teszi, hogy a képet letakarják. A selyemszegény arányainak, színének és mintájának megválasztása is nagyon fontos, mert ez felerősítheti vagy elhomályosíthatja a kép központi mondanivalóját.

A thangka kompozíciója – mint a buddhista művészet nagy része – szigorú geometriai szabályokon alapul. Ahhoz hogy a mester egy buddhista alakot vagy mandalát rajzoljon a thangkára pontosan ismernie kell az egyes istenségek arányait és méreteit, amit a buddhista ikonográfia és művészi gyakorlat határoz meg. A karok, a lábak, a szemek az orrlyukak, a fülek és a különféle rituális eszközök mind szögletes, egymást keresztező vonalakból alakulnak ki. A szakképzett thangka-művész általában különböző előkészített formákból választja ki a kompozíció elemeit. A folyamat mechanikusnak tűnik, de nagyon nagy gyakorlatot igényel a szimbolizmus mélyebb megértése és a megfelelő elemek kiválasztása annak érdekében, hogy a képen a megfelelő szellemiség tükröződjön vissza. Egy-egy thangka általában rengeteg utalást és szimbólumot tartalmaz. Mivel a thangka festészet művészete kifejezetten vallásos, minden szimbólumnak és utalásnak összhangban kell lennie a buddhista szentírásokban meghatározott szigorú iránymutatásokkal. Éppen ezért a művésznek megfelelően képzettnek kell lennie és elegendő vallási megértéssel, tudással és háttérrel kell rendelkeznie ahhoz, hogy pontos és a buddhista vallásnak megfelelő thangkát hozzon létre. Egy-egy thangka létrehozása a vászon előkészítésétől a keret és a függöny hozzáadásáig akár hat hetet is igénybe vehet.

Mivel a thangka festés során nem a művész képzelőereje a lényeg, hanem a megfelelő szellemi tartalom közvetítése, ezért a művész szerepe jelentősen különbözik a nyugati világban dolgozó festők és művészek szerepétől. A thangka művész egy olyan médium vagy csatorna, aki a saját világi tudata fölé emelkedik, hogy magasabb világosságot teremtsen a világban az általa megalkotott mű segítségével. A thanka festészet hagyománya generációról generációra száll, a mesterek sok éves képzéssel adják át tudásukat az őket követő generációnak, megtanítják az ikonográfiai rácsok használatát, a helyes arányok alkalmazását és az ásványi pigmentek keverését. Éppen emiatt a hosszú és összetett tanulási folyamat miatt sok esetben a thangka festészet a családon belül öröklődik apáról fiúra.

Hagyományosan a thangka festményeket nem elsősorban esztétikai szépségük miatt használják, hanem elsősorban a meditációs gyakorlatokban nyújtott segítségük miatt. A meditálók a thangkát használják egy adott istenség világos vizualizációjára és a koncentráció erősítésére, ami segít megteremteni a kapcsolatot az elképzelt istenséggel.

A legtöbb thangka viszonylag kicsi, a központi kép mérete ritkán nagyobb 45-50 cm-nél, de vannak rendkívül nagy thangkák is, amelyek elérhetik a több méteres méretet. Ezeket úgy tervezték, hogy vallási ünnepek részeként – általában monostorok falán – rövid időn keresztül legyenek láthatók. A legtöbb thangka azonban a személyes meditációt szolgálja.

Egy mélyebb szinten a thangka festmények a legmagasabb tudatállapot vizuális kifejezésének tekinthetők, amely a buddhista lelki út végső célja. Ez az oka annak, hogy a thangkákat időnként az „útiterv a megvilágosodáshoz” névvel illetik, mivel támogatást nyújtanak a megvilágosodáshoz vezető út megtalálásához.

Annak érdekében, hogy egy-egy thangka hosszan tudja segíteni tulajdonosát a meditációban fontos a megfelelő kezelés. A thangka általában feltekerve érkezik végleges helyére, ahol – ritka kivételektől eltekintve – a falra helyezik ki. Ennek során fontos, hogy a horgot vagy a szöget olyan magasságban helyezzük el, hogy az istenség szíve szemvonal fölött helyezkedjen el. Ez egyrészt a tisztelet jele, másrészt erősíti az inspirációt, ha felfelé kell nézni a meditáció közben. Ezután a tartó szalagnál fogva felfüggesztjük a thangkát és a kezünkkel segítve hagyjuk, hogy az anyag lassan leereszkedjen.

Következő lépésként a selyemfüggönyt felkötjük a kép felső szegélyéhez. A selyemfüggöny szerepe kettős, egyrészt megvédi a képet a porosodástól, intenzív sugárzástól és a károsodástól a szállítás, illetve a tárolás során, másrészt pedig elrejti a képet a beavatatlan és spirituálisan fel nem készült tekintetek elől.

A függönyt általában hagyományos módon kötik fel. Erre a célra a thangka tetején található vékonyabb zsinórt használják – a vastagabb a kép felfüggesztésére szolgál. Ezután az egyenletesen leengedett függönyt az alsó szélének a közepénél kell megfogni és egyenletesen összegyűjteni a kezünkben, miközben haladunk felfelé, amíg el nem érjük a thangka tetejét. Amikor elérjük a kép tetejét, az összegyűjtött anyagot át kell nyomni a kép tetején található zsinór alatt és úgy rendezni az anyagot, hogy a függöny alsó szélei félkör alakban helyezkedjenek el.

Az imazászlók egyszerű eszközök, amelyek a szél természetes energiájával párosulva csendesen harmonizálják a környezetet, boldogságot és a szerencsét generálva. Sokan úgy gondolják, hogy az imazászlók Istenhez imádkoznak, de ez nem igaz. A tibetiek úgy vélik, hogy a szél felszívja az imazászlókon található imákat és mantrákat és kisugározza a jóindulatot és az együttérzést a környezetre     

Az imazászlók története az ókorig nyúlik vissza. Sámánista Bonpo papok használták a különböző színű ruhadarabokat gyógyító szertartásokban. Minden szín egy-egy elsődleges elemnek – föld, víz, tűz, levegő, tér – felelt meg. A keleti gyógyászat szerint ennek az öt elemnek a harmóniája tartja fenn az egyensúlyt az emberi testben és a környezetben is. A beteg körül megfelelően elhelyezett színes zászlók voltak hivatottak segíteni a betegnek megtalálni a fizikai és mentális egészséget.

Színes zászlókat használtak a helyi istenek és szellemek megnyugtatására is. Hitük szerint így megelőzhető volt, hogy azok természeti katasztrófákat és betegségeket okozzanak. Az istenek és szellemek rítusokkal és áldozatokkal való kiengesztelése volt a módja a természet kibékítésének és az isteni áldás elnyerésének a Bonpo papok szerint.

Nem ismert, hogy a Bonpo papok írtak-e szavakat a zászlókra. A pre-buddhista vallás alapvetően szájhagyományon alapult, az írástudás korlátozott volt. Másrészt a „bonpo” kifejezés jelentése „aki varázslatos képleteket szólaltat meg”, tehát valószínű, hogy szent szimbólumokat festettek a zászlókra. Néhány a buddhista imazászlókon látható szimbólum kétségtelenül Bonpo eredetű.

Eredetileg a zászlókon található képek és szövegek kézzel festettek voltak, de a 15. században Kínában felfedezett technika – a fahasábokra faragott képek és szövegek nyomtatása – lehetővé tette, hogy egyforma kép és írás kerüljön a zászlókra és lehetővé tette, hogy az eredeti design generációról generációra öröklődjön.

 Híres buddhista mesterek tervezték a legtöbb imazászlót, és a helyi kézművesek készítették a másolatokat, de ők nem hoztak létre új designt. Napjainkban viszonylag kevés olyan alapmodellt ismerünk, aminek a története évezredekre nyúlik vissza. A zászlókra nyomtatott képek, szövegek köre bővült az idők során, de nem igazán történt változás a zászlók előállítási folyamatában az elmúlt 500 évben. A legtöbb zászlót ma is a hagyományos módon, fahasábra faragott minták segítségével nyomtatják.

Két fajta ima zászló van:

• A Lung ta (vízszintes) ima zászlók négyszögletes vagy téglalap alakúak, a rövidebb oldaluk van egy zsinórra kötve. Általában két objektum között feszítik ki őket magas helyeken, mint a templomok, kolostorok, oszlopok és hegyi átkelők.

• A Darchog (függőleges) ima zászlók általában nagy egyenes téglalapok, amelyek függőleges sorrendben rudakhoz vannak erősítve. A Darchogot gyakran ültetik a talajba, a hegyekben, kőhalmoknál és tetőknél. "Dar" az élet, a szerencse, az egészség és a gazdagság növelését jelenti. "Chog": minden érző lény.

Minden - a színtől a zászlón található figurákig és szavakig - mélyebb jelentéssel bír. A zászlók hagyományosan öt különböző színből állnak, amelyeknek meghatározott sorrendben kell egymáshoz kapcsolódniuk. Minden szín az egyes elemeket ábrázolja, egy bizonyos sorrendben;

• kék az eget és az űrt

• fehér a levegőt és a szelet

• piros a tüzet

• zöld a vizet

• sárga a földet

 Ezen kívül irányokat mutatnak - Észak, Dél, Kelet, Nyugat és Központ.       

Az imazászlók kihelyezésénél fontos a jó motiváció. Nem szabad az imazászlót önző vagy korlátozó gondolatokkal kihelyezni. Amikor az imazászlókat kihelyezzük fontos, hogy arra gondoljunk, hogy minden lény élvezze annak előnyét és boldogságot találjon, ez a motiváció nagyban növeli az imák erejét.

Az ima zászlóknak soha nem szabad mozdulatlannak, élettelennek lenniük. Az ok, amiért a tető fölé magasodnak, hogy a szél játszhasson velük. Azt mondják, hogy pozitív spirituális rezgéseket bocsátanak ki, és hogy spirituális jelentésüket a szél, mint csendes imát viszi magával. Tiszteletlenségként tartják számon, ha a zászlók érintik a talajt. Ezért mindig magas helyre kell őket felfüggeszteni.

A buddhisták évente cserélik az imazászlókat a tibeti újév napján, de a zászlók kihelyezhetők más napokon is. A hiedelem szerint a napsütéses és szeles napok a legalkalmasabbak a zászlók kihelyezésére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az imazászlóknak a kedvezőtlen asztrológiai dátumokon való kihelyezése szerencsétlenséget okozhat. A kedvezőtlen dátumok a közeljövőben Október: 14, 30, November: 10, 25, December: 7, 22, Január (2018): 2, 14, 17, 29, Február (2018): 10

Természetes, hogy az ima zászlók elhalványodnak az idővel, ez szimbolizálja az összes dolog elkerülhetetlen elmúlását. De ezzel az elhalványodással a zászló imái a világegyetem végleges részévé válnak. A tibetiek folyamatosan megújítják reményeiket azzal, hogy új zászlókat helyeznek el a régiek mellé. Az új imazászlókat fel lehet függeszteni a régiek fölé. A régi és új imazászlók közötti ellentét a múlandóságra emlékeztet és az élet és halál természetes körforgására. De a régi zászlókat le is lehet venni és elégetni, így a felszálló füst közvetíti a jókívánságokat a környezetnek.

Az ima zászlókon látható szövegek széles körben osztályozhatók mantrának és szútrának.

 A mantra egy erõvel terhelt szótag vagy egy sor szótag vagy hang, amely bizonyos energia dimenziókat befolyásol. A mantra rezgése képes ellenőrizni a létezést irányító láthatatlan energiákat és okkult erőket. A mantrák folyamatos ismétlése sok buddhista iskola meditációs formája. A mantrák nyelve szinte mindig szanszkrit - a hinduizmus és a buddhizmus ókori nyelve. Nem igazán fordíthatóak; belső jelentésük a szavakon túl van. Valószínűleg a legrégebbi buddhista mantra, és még mindig a legelterjedtebb a tibetiek között, az Avalokiteshvara, az együttérzés bodhisattva hatszólamú mantrája. OM MANI PADME HUM. Az imazászlóra nyomtatva a mantra átadja az együttérzés áldását a hat világi birodalomnak.

A szútrák többnyire Shakyamuni Buddhától, a történelmi Buddhától származnak, aki közvetlenül 2500 évvel ezelőtt Indiában tanított. Sok szútrának van hosszú, közepes és rövid változata. Az ima zászlók közepes vagy rövid változatokat használnak.

Mint ahogy az első nepáli utamnál említettem, valami érthetetlen oknál fogva vonzani kezdett a Hegy.

Miután hazatértem Kathmanduból folyton azon járt a fejem, hogy nekem el kell jutnom az Everest alaptáborba.

Bár hezitáltam az Annapurna és az Everest között, természetesen csak az Everest győzhetett.

Sosem voltam előtte trekkingen, sőt nagy túrázó sem vagyok, némi futástól eltekintve túlságosan nem edzettem sokat az útra, amit útközben meg is érzett a szervezetem, szóval ha valaki kedvet kapna egy ilyen túrához, ne legyen olyan felelőtlen mint amilyen én voltam.

Egész életemben az olcsó és saját magunk által szervezett túrák híve voltam, de ide csakis szervezett csoporttal mertem menni.

Két év gyűjtögetés után végül egy 12 fős magyar csapattal vágtunk neki az útnak, kiegészülve két helyi túra vezetővel.

A csoport többsége egyedül jelentkezett az útra, ahogy én is.

Többen voltunk akik sosem túráztunk előtte, de mint kiderült tapasztalt trekkingesek szerint jól elkezdtük a legnehezebbel.

Az első napon hajnalban repültünk Luklába, ahol a világ legveszélyesebbnek tartott repterén szálltunk le, ahol a kifutó pálya egy szakadékban kezdődik, és egy hegyfalban végződik.

Ez az utolsó hely ahova még gépek viszik az élethez szükséges dolgokat. Utána már csak a sherpákra marad a feladat , akik az ajtótól kezdve a hűtőn át mindent maguk visznek fel a hegyre.

 Az első pár napban még rövid ujjúban túráztunk, de éjszakánként a  North face utánzat  - 20 fokig komfortos hálózsákomban már végig vacogtam az éjszakát. (Tanulság, nem szabad utánzatot venni egy ilyen komoly túrára!! )

Ha  nincs az egyik túra társam Kovács László aki végül hálózsák betétet adott kölcsön az egész útra, akkor elég valószínű hogy már az alaptábor előtt megfagyok,vagy visszafordulok.

(Ezúton is köszönöm neki a hálózsák betétet is, és a csodálatos fotóit amik az Everest galériában,és itt is megtalálhatóak.)

3500 méter feletti magasságnál már mindenféle tüneteink voltak a hányingertől, az el nem múló iszonyatos fejfájáson át a hasmenésig.

Pár nap múlva azt a magasságot is elértük, ahol az oxigén hiány miatt, én és még két társam olyan nehezen bírtuk már a menetelést, hogy pár lépésenként muszáj volt  megállnunk.

Gorak Shepben ahol utolsó éjszakánkat  töltöttük az alaptábor előtt, olyan hideg volt, hogy a cipőmet sem bírtam levenni, azzal együtt feküdtem be a hálózsákba. Éjjel olyan rosszul voltam, hogy teljesen biztos voltam benne, hogy én ott akkor éjjel megfogok halni.

Hajnalban amikor inni szerettem volna az acél kulacsból azzal kellett szembesüljek, hogy a víz teljesen megfagyott benne.

Hajnali négykor indultunk a várva várt alaptáborba, ahova egy oda-vissza tartó 5 órás út várt ránk a mínusz 27 fokban és szélben.

A szervezetem már teljesen kivolt zsigerelve, mégis neki indultam a  túrának, hiszem ezért jöttem, hogy mehetnék haza úgy, hogy a cél előtt abbahagyom.

Voltak a csoportban olyanok akik viszont annyira betegek voltak, hogy már el sem indultak ide.

Gyönyörű volt az éjszakában sosem látott csillagmennyiség alatt túrázni, de mindenkinek már csak nyűg volt ez a hajnali túra, miközben ezért jöttünk el, hogy láthassuk az alaptábort.

Egy óra menetelés után úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább, és visszafordulok, remélve hogy vissza is találok a még mindig sötét ég alatt.

Péternek köszönhetem, hogy mégis eljutottam, mert azzal biztatott, hogy ha már eddig eljöttem, ne adjam fel! Szerencsére hallgattam rá, így sikerült eljutni az alaptáborba.

Bár előre figyelmeztettek, hogy szezon vége van, mi vagyunk az utolsó csoport, senki nem lesz az alaptáborban, mégis kicsit csalódás volt, hogy egy teljesen üres tábort találtunk, ahol csak jég gleccserek, kőrengetegek és imazászlók voltak.

De megcsináltuk!:)

Egy rövid reggeli után indulhattunk is vissza lefelé hogy a felfelé 8 napig tartó távot 3 nap alatt tegyük meg Lukláig.

Először nem értettem miért kell az alaptábor után egyből visszaindulni ilyen fáradtan, de inkább gyalogoljunk, minthogy még egy éjszakát ilyen hideg helyen töltsünk.

 Kathmanduba érvén végre lezuhanyozhattunk és hajat moshattunk, amire 11 napig nem volt lehetőségünk, bár meglepően könnyű volt beleszokni a nomád körülményekbe.

 Miután hazatértem ,azt mondtam soha többet ilyet,és egy életre elég volt.

Ez az állapot két hétig tartott. Aztán újra elkezdett hiányozni a hegy, és most azt gondolom ismét elmennék. Amikor azért mentünk Nepálba hogy beszerezzük az árukat, és nem mehettem túrázni, rossz érzés volt.

Azok a lenyűgöző szépségű hegyek, amik végig kísértek minket az úton feledhetetlenek. Most már értem miért megy újra és újra vissza aki már egyszer látta őket.

 Minden tiszteletem a hegymászóké akik nem “csak “ az alaptáborig másznak fel, hiszen ez a 5357 méter is nagyon embert próbáló volt.

A Boudhanath sztúpa  egy buddhista sztúpa Kathmanduban, amely UNESCO  világörökségi helyszín.

A hatalmas mandalája miatt a világ egyik legnagyobb sztúpájának számít.

A Nepál fővárosába beáramló nagy számú tibeti menekültnek köszönhetően már több mint 50 tibeti kolostor épült a Boudhanath körül.

Bár évszázadok óta éltek a sztúpa közelében tibeti kereskedők, azonban a tibeti menekültek megérkezésével nőtt meg igazán a tibetiek száma.

Nekem személy szerint a legkedvesebb helyem Nepálban ez a sztúpa és környéke, így akárhányszor itt járok, mindig a közelében választok szállást.

Hatalmas energetikája van a helynek,és arra késztet minden látogatót, hogy a helyiekkel együtt  Ő is körbe-körbe járva forgassa az imamalmokat, melyeken az Om mani padme hum mantra szerepel.

Az imamalom forgatásával a mantra áldása minden irányban szétterjed.

Mivel ez a jó hatás minden körülötte lévő dologra kiterjed, így a pólók kivételével minden kézműves nepáli terméket innét szereztem be.

A kézzel festett thangkákat, a szintén kézzel festett mandalákat, a hangtálakkal együtt. Az imazászlókat és az ajtófüggönyöket is a közelben varják, a malákat is a sztupa külső körénél fűzik.

Sajnos a 2015-ös nepáli földrengés ezt a sztúpát is elpusztította, de összefogással újra felépítették. Voltam olyan szerencsés,hogy pont  azon a héten érkeztem vissza Kathmanduba az Everest alaptábor túráról, amikor  befejezték az újjáépítését, melyet  több napig tartó pujával tettek teljessé.

Évek óta szerettem volna Nepálba menni, mindig is vonzott ez a kultúra, látatlanba is imádtam.

Sok évig csak a vágyódás maradt, mígnem egy napon nagyutazó barátnőim felfedezni véltek egy hihetetlenül olcsó repülőjegyet Kathmanduba, bár ennek az volt az ára, hogy több átszállással majdnem két napig tartott csak az oda út. Mégis nagy izgatottsággal vártam ezt az utazást, régi álmomat beteljesítvén.

Először halálfélelmem volt meglátva a nepáli közlekedést, de ez első sokk után már viccesnek tartottam a folyamatosan áramló európai ember számára átláthatatlan káoszt.

Mivel én barátnőimmel ellentétben ragaszkodtam ahhoz hogy a Boudhanath sztúpa mellett lakjak, így az első két napot külön töltöttük.

A sztúpa körül  a Tibetből elmenekült csa‎ládok költöztek, és rengeteg kolostor található, ezért egyértelmű volt, hogy itt szeretnék lakni.

Szinte nem csináltam  mást, mint késő estig körbe-körbe jártam, és forgattam az imamalmokat.

 Annyira örültem,hogy ott lehetek!

Mivel barátnőim mindig minden részletet megakarjak ismerni az adott országnak így két nap után béreltünk egy  kocsit sofőrrel, és nekivágtunk az egész ország legérdekesebb részeinek.

Először a chitwani nemzeti park felé vettük az irányt, ahol elefánt háton tettük meg a dzsungel túrát, hatalmas élmény volt, nagyon édesek voltak az elefántok.

Tigrist sajnos nem láttunk a túrán, amit szerettem volna, de vizilóval találkoztunk.

Másnap egy krokodil néző túrán vettünk részt a folyón. Ellentétben azzal amit elképzeltem, olyan keskeny volt a csónak, hogy végig marjéztam mit fogok tenni, hogy ránk támad egy krokodil.

Imádkoztam, hogy eggyel se találkozzunk, mert ha előre tudom milyen keskeny és veszélyes ez a kis csónak, nem is vállalkozom rá. Szerencsére sikerült túl élni a kirándulást, de soha többet ilyet!

Chitwant elhagyva Pokarába mentünk, ami a túrázok egyik legkedveltebb kiindulási helye.

Sosem vágytam arra hogy hegyet másszak, de a sok lelkes hegymászót látva, ‎érthetetlen vágy fogott el a hegyek iránt.

Ez a vágy aztán meg is maradt, de azt majd egy másik történetben mesélem el...

Mielőtt visszamentünk volna Kathmanduba, útba ejtettük a történelmi Buddha (Shakyamuni) ‎születési helyét, Lumbinit is, ahol Májá királyné  útközben szülte meg gyermekét egy szálfába kapaszkodva.

Kathmanduba visszaérvén megtekintettük az akkor még álló azóta sajnos a földrengés miatt tönkrement Durbar squaret.

Fájó szívvel, de élményekkel teli tértünk haza egy hét után.

A hátizsákomban pedig ott pihent már egy mala és egy Buddha szobor is.