Mik azok a thangkák?
A thangka egy fontos és rendkívül fejlett kifejező eszköz, amelyen keresztül az egész buddhista filozófia megmagyarázható. A thangkákat főleg a buddhista templomokban és kolostorokban használják a meditáció támogatására és erősítésére, de használatuk nem korlátozódik a kolostorokra és templomokra, hiszen tartalmuknál, eszmeiségüknél és kialakításuknál fogva bárhol képesek a meditációhoz segítséget nyújtani.
A thangkák története a korai buddhista festészetig nyúlik vissza, aminek emlékeit ma már csak néhány helyen lehet megtalálni, így az indiai Ajanta barlangokban és a selyemút mellett fekvő Mogao barlangokban, amelyek rendkívül kiterjedt falfestményekkel rendelkeznek. Ezeken a hagyományokon alakult ki a korai tibeti falfestészet, ami a thangka festmények előzményének tekinthető.
Az első thangkák a 11. századból származnak, azonban igazi virágzásuk a buddhizmus 12. századi újjászületése után kezdődik. A korai thangkák már összetettek, de kevésbé, mint mai utódaik.
De mi is valójában a thangka? Fizikai megjelenési szintjén egy bonyolult, összetett háromdimenziós tárgy, amely a következőkből áll: egy kézzel festett vagy hímzett kép, egy textil keret és egy selyemfüggöny, amivel letakarható a kép. Anyaga és előállítása lehetővé teszi, hogy feltekerhető és így könnyen szállítható legyen.
A thangka egy tibeti szó, amely annyit jelent, hogy „rögzített üzenet”. A thangka üzenetet küld annak, aki ránéz, hiszen minden egyes motívuma, minden egyes részlete mély jelentéssel bír és a buddhista filozófia egyes részeire utal. Éppen ezért történelmileg a thangkákat oktatóeszközként is használták, hogy különböző mesterek, istenségek életét bemutassák.
Hagyományosan az oktatás során a diáktól elvárták, hogy megértse a szútrát és az üresség közvetlen élményét mielőtt rálép a tantrikus ösvényre. A tantrikus istenségek képeit csak az a szellemileg felkészült diák láthatta, aki olyan szintet ért el, hogy a képeket pozitívan és hatékonyan volt képes értelmezni. A függöny tette lehetővé, hogy az oktatás során a megfelelő időpontban láthassa meg a diák a képet. A thankgák esetében a központi kép mellett látható két vörös szabadon lelógó szalag. Ezeket a meditáció során használják, célja szorosabb kapcsolatot teremteni a kép eszmei mondanivalójával, a szalagok megérintésével olyan hatás érhető el, mintha a kezét fognánk a képen látható istenségnek, ezzel közvetlenebb kapcsolatot teremtve és emelve a meditáció minőségét.
A thangkák anyaga vászonszövet, pamutszövet, vagy selyem. A thangkák kézműves munkával készülnek és elkészítésük az anyag megfelelő előkészítésével kezdődik. Mielőtt a festés megkezdődik, az anyagot a szélein levarrják len fonallal és egy speciális fából készült keretben nyújtják. Ezután kalcit porból és állati ragasztóból főzött folyadékkal kezelik az anyagot, megszárítják, és ezt megismétlik még kétszer. Amikor a harmadik réteg is megszáradt, akkor egy nagy kaviccsal átdörzsölik az anyagot, hogy egyenletes felületet kapjanak és ezután az anyag készen áll a festésre.
A vázlat elkészítéséhez általában szénceruzát használnak és először a központi alak készül el. Ezután vázolják fel a mellékalakokat és a környező tájat. A színezés az utolsó lépés. Ehhez általában nem átlátszó ásványokból és növényekből származó pigmenteket használnak, ami összekeveredik az alapozáshoz használt anyaggal és így a thangka hosszan csillogó marad. Végül, amikor a festmény elkészül és megszárad, akkor egy selyemszegélyre applikálják és ellátják a függönnyel, ami lehetővé teszi, hogy a képet letakarják. A selyemszegény arányainak, színének és mintájának megválasztása is nagyon fontos, mert ez felerősítheti vagy elhomályosíthatja a kép központi mondanivalóját.
A thangka kompozíciója – mint a buddhista művészet nagy része – szigorú geometriai szabályokon alapul. Ahhoz hogy a mester egy buddhista alakot vagy mandalát rajzoljon a thangkára pontosan ismernie kell az egyes istenségek arányait és méreteit, amit a buddhista ikonográfia és művészi gyakorlat határoz meg. A karok, a lábak, a szemek az orrlyukak, a fülek és a különféle rituális eszközök mind szögletes, egymást keresztező vonalakból alakulnak ki. A szakképzett thangka-művész általában különböző előkészített formákból választja ki a kompozíció elemeit. A folyamat mechanikusnak tűnik, de nagyon nagy gyakorlatot igényel a szimbolizmus mélyebb megértése és a megfelelő elemek kiválasztása annak érdekében, hogy a képen a megfelelő szellemiség tükröződjön vissza. Egy-egy thangka általában rengeteg utalást és szimbólumot tartalmaz. Mivel a thangka festészet művészete kifejezetten vallásos, minden szimbólumnak és utalásnak összhangban kell lennie a buddhista szentírásokban meghatározott szigorú iránymutatásokkal. Éppen ezért a művésznek megfelelően képzettnek kell lennie és elegendő vallási megértéssel, tudással és háttérrel kell rendelkeznie ahhoz, hogy pontos és a buddhista vallásnak megfelelő thangkát hozzon létre. Egy-egy thangka létrehozása a vászon előkészítésétől a keret és a függöny hozzáadásáig akár hat hetet is igénybe vehet.
Mivel a thangka festés során nem a művész képzelőereje a lényeg, hanem a megfelelő szellemi tartalom közvetítése, ezért a művész szerepe jelentősen különbözik a nyugati világban dolgozó festők és művészek szerepétől. A thangka művész egy olyan médium vagy csatorna, aki a saját világi tudata fölé emelkedik, hogy magasabb világosságot teremtsen a világban az általa megalkotott mű segítségével. A thanka festészet hagyománya generációról generációra száll, a mesterek sok éves képzéssel adják át tudásukat az őket követő generációnak, megtanítják az ikonográfiai rácsok használatát, a helyes arányok alkalmazását és az ásványi pigmentek keverését. Éppen emiatt a hosszú és összetett tanulási folyamat miatt sok esetben a thangka festészet a családon belül öröklődik apáról fiúra.
Hagyományosan a thangka festményeket nem elsősorban esztétikai szépségük miatt használják, hanem elsősorban a meditációs gyakorlatokban nyújtott segítségük miatt. A meditálók a thangkát használják egy adott istenség világos vizualizációjára és a koncentráció erősítésére, ami segít megteremteni a kapcsolatot az elképzelt istenséggel.
A legtöbb thangka viszonylag kicsi, a központi kép mérete ritkán nagyobb 45-50 cm-nél, de vannak rendkívül nagy thangkák is, amelyek elérhetik a több méteres méretet. Ezeket úgy tervezték, hogy vallási ünnepek részeként – általában monostorok falán – rövid időn keresztül legyenek láthatók. A legtöbb thangka azonban a személyes meditációt szolgálja.
Egy mélyebb szinten a thangka festmények a legmagasabb tudatállapot vizuális kifejezésének tekinthetők, amely a buddhista lelki út végső célja. Ez az oka annak, hogy a thangkákat időnként az „útiterv a megvilágosodáshoz” névvel illetik, mivel támogatást nyújtanak a megvilágosodáshoz vezető út megtalálásához.
Annak érdekében, hogy egy-egy thangka hosszan tudja segíteni tulajdonosát a meditációban fontos a megfelelő kezelés. A thangka általában feltekerve érkezik végleges helyére, ahol – ritka kivételektől eltekintve – a falra helyezik ki. Ennek során fontos, hogy a horgot vagy a szöget olyan magasságban helyezzük el, hogy az istenség szíve szemvonal fölött helyezkedjen el. Ez egyrészt a tisztelet jele, másrészt erősíti az inspirációt, ha felfelé kell nézni a meditáció közben. Ezután a tartó szalagnál fogva felfüggesztjük a thangkát és a kezünkkel segítve hagyjuk, hogy az anyag lassan leereszkedjen.
Következő lépésként a selyemfüggönyt felkötjük a kép felső szegélyéhez. A selyemfüggöny szerepe kettős, egyrészt megvédi a képet a porosodástól, intenzív sugárzástól és a károsodástól a szállítás, illetve a tárolás során, másrészt pedig elrejti a képet a beavatatlan és spirituálisan fel nem készült tekintetek elől.
A függönyt általában hagyományos módon kötik fel. Erre a célra a thangka tetején található vékonyabb zsinórt használják – a vastagabb a kép felfüggesztésére szolgál. Ezután az egyenletesen leengedett függönyt az alsó szélének a közepénél kell megfogni és egyenletesen összegyűjteni a kezünkben, miközben haladunk felfelé, amíg el nem érjük a thangka tetejét. Amikor elérjük a kép tetejét, az összegyűjtött anyagot át kell nyomni a kép tetején található zsinór alatt és úgy rendezni az anyagot, hogy a függöny alsó szélei félkör alakban helyezkedjenek el.
